2017. augusztus 30., szerda

Naptárhoz számkártyák figurákkal

Nem mertem címnek azt adni, hogy méhecskés naptár, mert lehet, hogy lettek volna köztetek olyanok, akik azt mondják, hogy "na elég, ennyi méhecske már túúúl sok", és végül is nem csak méhecskés figurákat találhattok azon a külföldi oldalon, amit most ajánlok a figyelmetekbe.

Mikor elsős osztályom van, minden reggel beszélgetéssel indítjuk a napot. (Most ezt túlságosan nem részletezem, mert a napokban erről szeretnék majd írni.)  A beszélgetés során többek között kitérünk arra is, milyen nap van éppen, milyen volt tegnap, tegnapelőtt, milyen lesz holnap, holnapután, hogy hányadika van, majd ezután a naptárunkba felkerül az adott naphoz az éppen aktuális számkártya.  

Mondjuk így fog kinézni szeptember végére a naptár, de elsején még üres lesz.



Jó pár éve készítettem egy rendes falinaptár hátsó kemény kartonjából ezt a naptár alapot úgy, hogy bevontam tapétával, aztán hogy mutatósabb legyen egy kicsit, no és hogy a napok kezdőbetűit fel tudjam tüntetni, körberagasztottam egy szivárványos kartonnal, amire néhány matricát is tettem. Aztán a beszélgetés során gyurmaragasztó segítségével felkerült a megfelelő szám, a megfelelő naphoz. A hónap végén leszedtem mindet, és a következő hónapban kezdtük, pontosabban fogalmazva folytattunk a kis kártyák pakolászását.

Mivel a tanév elején méhecskével fogok értékelni, adta magát a dolog, hogy a naptár figurái most ne egyszerű számok legyenek, amit korábban használtam, hanem azok a kis méhecskések, amire rátaláltam. 

A FORRÁSként megjelölt oldalon egyéb figurákat is találhattok, most ízelítőül mutatok néhányat.


FORRÁS

A többi egy helyre van összegyűjtve, és az adott képre kattintva visz tovább arra az oldalra, ahonnan le tudjátok tölteni.



FORRÁS


Ezek után természetesen egyéb oldalt is találtam, ahol hasonló tematikus számok készültek, de én ragaszkodom a méhecskéimhez.

FORRÁS


FORRÁS

FORRÁS



FORRÁS

FORRÁS

Ha megtetszett valamelyik, és Ti is szeretnétek használni, csak annyi a dolgotok, hogy ellátogattok az adott oldalra, és letöltitek!


2017. augusztus 27., vasárnap

Képek varázsszavakhoz

A tegnapi méhecskés-katicás varázsszavakról szóló bejegyzésemben mutattam nektek azt a posztert, amit idén fogok használni az osztályomban. Nagyon sok követő lájkolta és osztotta meg a blog Facebook oldalát, illetve az egyik facebook-os csoportban is nagy tetszést aratott. Volt, aki kevesellte a beírható 5 mondatot, mert többre lenne szüksége. Szóval nézelődtem egy kicsit azon az oldalon, és találtam olyan képeket, ami ehhez a témához használható, és több mondat beírásához nyújt lehetőséget.

Természetesen most nem töltöttem az időmet azzal,  hogy beírjam a mezőkbe a magyar mondatokat (van, ahol előbb ki kell törölni az olasz szavakat), mindenki tegye meg a saját elképzelésének megfelelően, majd a Blockposters segítségével készíthet belőle óriásposztert. (Persze ha segítségre lenne szüksége valakinek, írjon, szívesen segítek neki.)

Jöjjenek akkor a képek a forrásmegjelöléssel, ahogy szoktam. Mindegyiket elkészítették fekete-fehérben is, aki olyat szeretne, a FORRÁSnál megtalálja azt is.



FORRÁS




FORRÁS




FORRÁS



Ezek a varázslók a FORRÁSnál megjelölt oldalról egyenként is letölthetőek, így akár 10-20 is készíthető belőle.
FORRÁS



FORRÁS



FORRÁS


FORRÁS


FORRÁS

Remélem találtok köztük olyat, ami elnyeri a tetszéseteket!



2017. augusztus 26., szombat

Méhecskés üdvözlő kép az ajtóra

Pár évvel ezelőtt láttam valószínűleg a Pinteres-en egy üdvözlős ajtódekorációt egy napocskával. Akkor készítettem én is egyet, amit egy poszt illusztrációjaként mutattam. Aztán a következő éven szuperhősös ajtódísz üdvözölte a betérőket. Tavaly nem volt köszöntős dekoráció, hanem az éppen aktuális tevékenységekből származó munkadarab került oda is.

Ezek voltak a régebbiek:







E rövid visszatekintő után jöjjön az idei ötlet. Szóval a nyári tábor első napjára méhecskés projektet terveztem, és arra gondoltam, hogy akkor már az ajtódíszünk is ilyen méhecskés legyen. Találtam is hozzá egy aranyos képet, Paint-ben pedig elkészítettem hozzá a szöveget. Mivel elég kicsi volt a kép, kénytelen voltam a Blockposters segítségével felnagyítani.




FORRÁS


Aztán miután elkészültem vele, másnap egy ilyen cuki képet láttam meg a Pinterest-en. 



Annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, ezt is kinyomtatom. Az ajtó külső oldalán lesz a virágcsokrot tartó méhike, a belső oldalán pedig ez a kettő. Felirat is készült hozzá:



Remélem a gyerekeknek is tetszeni fog, és szívesen tartanak majd velem, napról, napra!


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!





Méhecskés-katicás varázsszavak

Az elmúlt években többször volt a tanulóim magatartásával probléma, ezért kitaláltunk saját szabályrendszert, aminek a betartása, vagy be nem tartása valamilyen együtt kidolgozott következményekkel járt. Időközben rájöttem, hogy azok a gyerekek, akik mostanában jönnek fel iskolába, az alapvető szabályokat (köszönés, kérés) sem tudják. Így arra gondoltam, most, hogy elsős-másodikos leszek, kezdem a legalapabb alapoknál. Szerencsére találtam ehhez is egy képet, így "magyarosítás", és nyomtatás után gyorsan el is készült.

9 db A4-es papírra nyomtattam, és először nekiálltam kinyírni, de rájöttem, hogy egyrészt macerás, másrészt a felrakás közben nehéz lesz rögzíteni. Így újra nyomtattam néhány elemet, és néhány perc alatt el is készültem vele.





Ezt a képet alakítottam át, majd a Blockposters segítségével készítettem el a nagy méretű változatot.

FORRÁS

Ilyen lett a Paint-tel szerkesztve, de felteszem az üreset is, hátha valaki más szavakat szeretne használni.




Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!



Utólag, kérésre elkészítettem fekete-fehérben is poszter formájában a mondatokkal, és üresen is. Ha valakinek úgy könnyebb a nyomtatás. 





Ui.: Ha valakinek tetszik, de nincs ideje a készítésével foglalatoskodni, szívesen elküldöm a poszteres változatomat, csak adja meg az e-mail címét, és jelezze, hogy melyiket szeretné!



2017. augusztus 25., péntek

Méhecskés magatartás értékelő

Én azoknak a kollégáknak a táborához tartozom, aki szeret különböző matricákkal, táblácskákkal, képecskékkel értékelni. Nem vagyok szigorú, nem is veszem véresen komolyan a magatartási kihágásokat, de azért vannak elvárásaim. És ha ez akkor működik, ha van egy kis motiváló játék is hozzá, akkor én benne vagyok. 

Az idén méhecskékkel nyitok, de akik ismernek, tudják, hogy ez az "őrület" csak néhány hónapig tart, aztán váltok, mielőtt a gyerekek megunnák.

Mivel egyéb itthoni munkálataim is vannak, igyekeztem egy olyan magatartást értékelő táblát készíteni, amit csak nyomtatni kell és nyírni, így egy ilyen megoldásra esett a választásom:





Minden nap minden gyerkőcnek fenn lesz a méhecskéje a táblán, aztán ha ne adj Isten valami rosszat csinál, akkor kerül le. Természetesen a nap végére ismét visszakerülhet, hiszen a célom nem a büntetés, hanem az, hogy az általam támasztott elvárásoknak megfeleljenek. És ugye a leendő másodikosokat már ismerem, és sajnos van köztük locsifecsi, sértődékeny és olyan is, aki egy percet sem bír nyugton megülni a helyén. Illetve van olyan tanuló, aki rendszeresen 8 óra után esett be tavaly a terembe, bár ez elsősorban a szülők hibája volt. Hátha ez a méhecskés értékelő pozitív változást hoz majd nála is, és a társainál is!

A felhasznált képek innen származnak:

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

Azok a tanulók, akiknek a nap végén fenn lesz a méhecskéjük a falon, egy kis matricát kapnak majd a gyűjtőfüzetükbe. Azt még nem csináltam meg, de amint kész leszek mutatom azt is.


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!



Méhecskés teremdíszítési ötletek

Imádom a Pinterest-et, mert amint elkezdek valamit keresni, "ő" megjegyzi, és utána rendszeresen küldi nekem az e-mail-t, hogy milyen újabb dolgokat talált nekem az adott témában. Így rengeteg ötletet raktároztam el a méhecskés mappámba, és bár a tizedét sem fogom elkészíteni, gondoltam, megmutatom nektek a kedvenceimet, hátha valaki inspirálódik belőlük. 

Nálunk nincsenek felelősök, csak a két hetes, de ha valahol működik ez a felelős rendszer, egy ilyen dekorációval biztosan mindenki nyomon tudja követni, hogy éppen milyen tisztséget tölt be. A méhecskék spatulákon vannak, így könnyedén áthelyezhetők.

FORRÁS

Ez már kicsit macerásabb, ha valaki szeretné elkészíteni, de megvásárolható és "magyarosítható".
FORRÁS



Az idei szülinapi tablónkat már mutattam, most jöjjön néhány, hasonló megoldás!

FORRÁS


A hónapok tanulásához is használhatunk méhecskés kártyákat.

FORRÁS



A varázsszavak megjelenítéséhez ez is egy jó megoldás. Paint-ben könnyen lehet módosítani.


FORRÁS

Ez a két tábla pedig a magatartás értékeléséhez jó ötlet.


FORRÁS

FORRÁS


Remélem, tudtam néhány ötletet mutatni méhecskés ügyben!

Hamarosan mutatom a saját dekorációimat.



2017. augusztus 23., szerda

Méhecskés szülinapi tabló

Az idén gólyatábort  szervezünk az elsősöknek, és mivel én leszek a tanító nénijük, nekem kell levezényelnem. Már a nyár elején kitaláltam a két nap témáját, és fejben szépen fel is építettem az egészet. Arra gondoltam, hogy első nap levetítem majd kedvenc gyerekkori diafilmemet (A telhetetlen méhecske), és a továbbiakban ehhez kapcsolódóan fogunk beszélgetni, énekelni, játszani, kreatívkodni. Bár én még sosem voltam az osztályommal se maci, se egyéb állatka vagy növényke, most a tábor kapcsán arra gondoltam, hogy továbbviszem a méhecske témát a tanévben. Ezért is készítettem pár hete a méhecskés órarendet.

A születésnapokat mindig megünnepeljük osztálykeretben, és jó pár éve ehhez is készítek egy kis tablót. A mostani saját elképzelés alapján készült, bár az inspirációt és az elemeket a Pinterest segítségével találtam.

Valami ilyesmit szerettem volna készíteni, a baj csak az volt, hogy ez csak egy kép, se oldal, se sablon nem tartozott hozzá. Pedig de jó is lett volna! Mentés, nyomtatás, és kész. Nem baj, gondoltam, majd keresek én hasonló méhecskéket. 


FORRÁS

Találtam is jó párat, már el is kezdtem a sablon készítését, amikor ez a kép jött velem szembe:

FORRÁS

Az előnézetet pdf formátumban le tudtam menteni, utána egy kis fotózás, radírozás, illesztés, korrigálás, tervezés és kész is lett az én 12, pontosabban 14 (még pontosabban 16) kis képem.



Sejteket is találtam, bár a Paint-ben elkezdtem egy sajátot, de aztán eszembe jutott, hogy inkább keresgélek egy kicsit. Miután kiradíroztam a felesleget, sárga rajzlapra kinyomtattam a hatszögeket.

FORRÁS

 A szülinapos feliratot is ilyen sejtekbe gondoltam, így azt is megszerkesztettem:



Hogy a "végeredményt" is lássátok, csináltam néhány fotót, de valójában ez egy hungarocell faliújságra megy majd fel, ezért így egy kicsit sutának tűnik. A gyerekek neve fog még a megfelelő sejtre felkerülni, csak per pillanat azt még nem tudom. Amint a helyére kerül minden majd azt is lefotózom, és utólag megmutatom.




Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó tanévkezdést!